Elhunyt Lang Györgyi

Hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi színésznő, énekesnő – írja a Borsonline.

Lang Györgyinél 28 éves korában diagnosztizáltak sclerosis multiplexet, ami miatt évek óta kerekesszékbe kényszerült. A Pa-dö-dö énekesnője ennek ellenére még hosszú ideig koncertezett, műsort vezetett.

1975-ben érettségizett a zuglói Radnóti Miklós Gimnáziumban. 20 évesen (1977) kezdte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A diploma megszerzése (1981) után 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1988-ban Falusi Mariannal megalakították a Pa-Dö-Dő együttest.

Első fellépésük 1988-ban volt az Interpop fesztiválon. Egy évvel később kiadták első lemezüket Pa-Dö-Dő I. címen. 1990-ben nagy sikert aratott Kiabálj! című albumuk.


Címlapfotó:Készítette: Fekist – A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=11479555

Kire hárul a temetés

Temetésre kötelezett az – vagyis annak kell gondoskodnia az elhalt eltemettetéséről:

  • aki a temetést szerződésben vállalta;
  • akit arra az elhunyt végrendelete kötelez;
  • végintézkedés hiányában az elhunyt elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa, élettársa;
  • az elhunyt egyéb közeli hozzátartozója a törvényes öröklés rendje szerint.

Közeli hozzátartozónak minősül a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér. (Ugyanezek a személyek közeli hozzátartozójuk halála esetén 2 napra a törvény által mentesítve vannak a munkavégzés alól. Ez a mentesítés nem szabadság, ami egyrészt azt jelenti, hogy igénybevételét nem lehet megtagadni a munkavállalótól, másrészt pedig azt, hogy ezzel a két nappal nem csökken a munkavállaló szabadságának mértéke.)
Az elhalálozás helye szerinti települési önkormányzat (fővárosban a kerületi önkormányzat) polgármestere – jogszabályban meghatározott határidőn belül – köteles gondoskodni a temetésről, ha nincs temetésre kötelezett személy, vagy ismeretlen helyen tartózkodik, a temetésre kötelezett személy kötelezettségét nem teljesíti.
Az idevágó eljárás szerint, ha a temetésre kötelezett e kötelezettségét nem teljesíti, az elhalálozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője felszólítja, hogy 15 napon pótolja mulasztását. Ha a kötelezett nem tesz eleget a jegyző felszólításának, akkor az elhunytat közköltségen kell eltemetni. (Köztemetés).

Diási temető

Cím: 8315 Gyenesdiás, Darnai utca (151/1 hrsz-ú ingatlan)

Tulajdonos: Római Katolikus Plébánia

Üzemeltetés: A temető üzemeltetésére az önkormányzat és a temető tulajdonosa kegyeleti közszolgáltatási szerződést köthet azzal a gazdálkodó szervezettel, amely a jogszabályban előírt feltételeknek megfelel.

Vonatkozó önkormányzati rendelet: Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2004. (XI. 24.) számú rendelete Temetői Szabályzat közzétételéről

2020-ban sem vezetik be

Tovább halogatják a „szociális temetést”

A kormány a jelek szerint nem mond le arról azt általános ellenszenvet kiváltott ötletről, hogy „szociális temetés” néven ingyen temethessék el halottaikat azok, akik hajlandók a holttest helyszínre szállításától a sírásásig és a hantolásig mindent maguk elvégezni.

A rendelet továbbra is az asztalon marad, ugyan annak bevezetését megint elhalasztották 2021-ről 2022-re. Magát a  rendeletet már 2014-ben szerették volna bevezetni, de a szakma és a hozzátartozók ellenálása ezt még eddig nem akarta.

 

Tovább halogatják a „szociális temetést”

A kormány a jelek szerint nem mond le arról azt általános ellenszenvet kiváltott ötletről, hogy „szociális temetés” néven ingyen temethessék el halottaikat azok, akik hajlandók a holttest helyszínre szállításától a sírásásig és a hantolásig mindent maguk elvégezni.

A rendelet továbbra is az asztalaon marad, ugyan annak bevezetését megint elhalasztották 2021-ről 2022-re. Magát a  rendeletet már 2014-ben szerették volna bevezetni, de a szakma és a hozzátartozók ellenálása ezt még eddig nem akarta.

Elhunyt Neszmélyi Magdolna színésznő

Augusztus 14-én elhunyt Neszmélyi Magdolna színésznő, műsorvezető, adta hírül egy volt kolléganője. Neszmélyi Magdolna 1955-ben Sperl néven született, de, amikor a média világába került, felvette szülőfaluja, Neszmély nevét. A középiskola után költözött Budapestre, ahol a Magyar Rádió külső munkatársa lett, emellett a 25. Színház stúdiójában színészmesterséget tanult. A Thália, majd az Arizona Színházban játszott a ’90-es évek elejéig, de sokat rádiózott is, rendezőasszisztensként, majd színészként mesejátékok, hangjátékok tucatjának volt aktív közreműködője.

Exit mobile version